Vasarely 120 – kerékpárverseny a pécsi belvárosban

Vasarely50

A nyár zárásaként, de még a tanévkezdés előtt, augusztus 29-én rendezik meg a Vasarely 120 Kerékpáros Kritérium Emlékversenyt, ami az utánpótlás kerékpársport népszerűsítése mellett a pécsi születésű, világhírű festőművész, Victor Vasarely 120. születésnapja előtt is tiszteleg.

A versenyt a Magyar Kerékpáros Szövetség közreműködésével a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. és a Lotus Team SE szervezi. A rajt- és célkapu a Székesegyház alatti lépcsőknél, a Janus Pannonius utcában lesz, míg a versenyközpontot a Sétatéren, a Szepesy Ignác-szobor mellett alakítják ki.

1300 méteres belvárosi körpálya

A versenyzők egy 1300 méter hosszú, lezárt belvárosi körpályán mérik össze tudásukat. Az útvonal több ikonikus pécsi helyszínt is érint: a mezőny a Janus Pannonius utcán, a Káptalan utcán, a Hunyadi úton, az Aradi vértanúk útján, a Barbakán téren és az Esze Tamás utcán is végighalad.

A pálya egyes szakaszain a kockakő burkolat is tovább nehezíti a versenyzők dolgát, így a technikai tudás és a megfelelő taktika mellett az állóképességre is szükség lesz.

A versenyen az utánpótlás korosztályoktól egészen a felnőtt és masters versenyzőkig több kategóriában lehet rajthoz állni. A 16 éven felüliek számára amatőr, azaz Hobbi kategóriát is meghirdettek, így azok is kipróbálhatják magukat, akik nem versenyeznek egyesületben.

Egész napos program a belvárosban

A program délelőtt az utánpótlás korosztályok futamaival kezdődik, majd délután a junior, masters, hobbi és elit kategóriák versenyzői következnek. Az első rajt 10 órakor, az utolsó futam pedig 17 órakor lesz.

A kritériumverseny egyik különlegessége, hogy a futamok során rendszeresen gyorsasági hajrákat rendeznek. Az első négy helyezett 5, 3, 2, illetve 1 pontot kap, míg a körelőnyt szerző versenyző további 20 ponttal gazdagodik. A futam győztese az lesz, aki a verseny végére a legtöbb pontot gyűjti össze. A leghosszabb futamban az Elit/U23 kategória versenyzői 21 kört teljesítenek.

A szervezők a versenyzők biztonságáról is gondoskodnak: célfotós, chipes időmérés és orvosi ügyelet segíti a verseny lebonyolítását. A gyalogosforgalmat az áteresztő pontokon önkéntesek biztosítják, a gépjárműforgalom irányításában pedig rendőrök és polgárőrök vesznek részt.

Nevezés és díjazás

A nevezés kizárólag online, előzetesen lehetséges, 2026. augusztus 23-án 23:59-ig. Az U13–U23 korosztályok számára a nevezés ingyenes, míg az Elit, Master és Hobbi kategóriák nevezési díja 5000 forint/fő. Helyszíni nevezésre nincs lehetőség.

A korcsoportok első három helyezettje éremdíjazásban részesül. Különleges elismerést kap az a klub is, amely a legtöbb versenyzőt nevezi: számára a szervezők a Vasarely Emlékkupát adják át.

A Vasarely 120 Kerékpáros Kritérium Emlékverseny augusztus 29-én egyszerre kínál izgalmas sportélményt a résztvevőknek és látványos programot a pécsieknek. A történelmi belváros egy napra ismét a kerékpársport központjává válik.

Versenykiírás

A hír és a képek forrása: PSN Zrt.

Vasarely előtt tiszteleg a PVSK kosárcsapatának idei meze

A PVSK-Panthers NB I. B-s férfi kosárlabdacsapata szeptember 16-án különleges helyszínen, az idén 50 éves pécsi JPM Vasarely Múzeumban mutatta be idei szerelését.

Mitől eredeti egy sokszorosított mű?

A JPM Vasarely Múzeum és a Drukker Nyomdaműhely közös programján fókuszban Vasarely sokszorosítógrafikai eljárással készült művei.

Minta, ritmus, szín – Claire Vasarely textiltervező szemmel

Mitől válik egy forma mintává? Hogyan teremt ritmust az ismétlődés, és miként képes a szín mozgásba hozni egy statikus felületet? És hogyan változik meg egy motívum, amikor rajzból textil vagy szövött felület lesz? Söptei Eszter szubjektív tárlatvezetése a DesignPécsen.